Szomorú, szomorúan, szomorúság: hol hosszú az ú?

Három alakban ugyanaz a hosszú ú

A szomorú melléknév utolsó magánhangzója hosszú. Ez a melléknevek szóvégi ú-jára vonatkozó helyesírási szabályhoz illeszkedik. A szomorú arc szerkezetben az arcot jellemzed, a szomorú lett mondatban valakinek az állapotát nevezed meg.

A szomorúan határozói alak megőrzi az ú-t: szomorúan nézett maga elé. A szomorúság főnév szintén ezt az alakrészt tartalmazza. A szomorúságban és szomorúságot szóban ezért egyszerre kell figyelni a szótő hosszú ú-jára és a -ság hosszú á-jára.

Állapot vagy változás?

• Szomorú hírt hozott a levél.
• A fiú szomorúan hajtotta össze a rajzot.
• A búcsú után szomorúság maradt benne.
• Elszomorodott, amikor megtudta, hogy elmarad a találkozó.

A szomorodik és az elszomorodik változást fejez ki. A szó e formáiban rövid o áll a d előtt. A „szomorú volt” és az „elszomorodott” így jelentésben is különbözik: az egyik állapotot ír le, a másik annak kialakulását emeli ki. Egyik alak írásmódját se vidd át automatikusan a másikba.

Az alany és az ok legyen felismerhető

A szomorú ember érzi az állapotot, a szomorú történet pedig kiválthatja ezt az érzést. Ugyanaz a melléknév mindkét helyen természetes. Szerkesztéskor ezért a teljes kapcsolatot olvasd el. A „szomorú nézők” és a „szomorú előadás” másra irányítja a figyelmet.

Ha egy mondatban fontos az ok, írd meg egyszerűen: „Szomorú volt a lemondott találkozó miatt.” Ez nyelvi példamondat, az érzésből semmilyen további állapot vagy diagnózis nem következik. Az érzelmet megnevező köznyelvi szót a tényleges mondanivalóhoz válaszd.

Egy mondat két ellenőrzési pontja

Szerkesztett hibás példa: „Szomoruan nézte, ahogy a társa elszomorúdik.” Javítva: „Szomorúan nézte, ahogy a társa elszomorodik.” Az első szóban hosszú ú kell, a másodikban rövid o. A közös szócsalád ellenére két eltérő alakot kell megjegyezni.