Gyakran elírt szavak
Gyanú, gyanús, gyanúsít: hosszú ú a szócsaládban
A gyanú, gyanús és gyanúsít hosszú ú-val írandó. A gyanúsít végén az í is hosszú. A gyanít külön alak, hosszú í-vel, ú nélkül. A gyanu és gyanus ékezet nélküli változat folyó magyar szövegben javítandó.
A cikk tartalma
A gyanú hosszú ú-ja a származékokban is látszik
„Gyanú ébredt benne.” „Gyanús lett az eltérés.” Az első szó főnév, a második melléknév; mindkettő hosszú ú-t tartalmaz. A „gyanúval” alakban is megmarad az ékezet, a -val rag v-je pedig változatlanul kapcsolódik a magánhangzóhoz.
A „gyanútlan” szóban szintén hosszú ú marad. A szóvégi n egyetlen betű, a -tlan részben a t is megjelenik. A gyakori alakokat érdemes teljes betűsorként ellenőrizni, mert az ékezet mellett a toldalék is hibaforrás lehet.
Gyanúsít és gyanít: eltérő felépítés
A „gyanúsít” szóban ú és í is van. „A regény szereplője a szomszédját gyanúsítja.” Ez a saját, kitalált példa az ige mondatbeli használatát szemlélteti. A „gyanusít” alakban az ú ékezete hiányzik.
A „gyanít” igében nincs ú: „A szerkesztő elírást gyanít.” Az í hosszú. A két ige hasonló kezdete nem indok arra, hogy az egyik betűsorát automatikusan átvigyük a másikra.
A gyanú és a megállapított tény eltérő erősségű állítás
„Elírást gyanítok a táblázatban.” A mondat bizonytalanságot jelez. „Elírást találtam a táblázatban.” Ez már megállapított hibáról szól. A két megfogalmazás közötti váltás többet jelent egyszerű helyesírási javításnál.
Egy hibajegyben pontosabb lehet leírni a megfigyelést: „A két összeg eltér, az okát még ellenőrzöm.” Így az olvasó látja, mi ismert, és mi vár tisztázásra. A nyelvi csiszolás során a bizonyosság eredeti szintjét őrizd meg.