Árul, árult, áruló: hosszú á, rövid u

Az árusítás igéje

• A vásáron régi könyveket árultak.
• Az üzlet többféle borítékot árul.
• A standnál kézzel készült tárgyakat árulnak.

A „Képeslapokat árul a boltban” eladásra kínálást fejez ki. Az árul első magánhangzója hosszú á, az u rövid. Ugyanez marad az árult, árulnak és árulhat alakokban. Az áru főnév rövid u-ja segíthet a megjegyzésben.

Áruld el: közölj valamit

Az elárul információ közlését is jelentheti: „Elárulod, mikor indulunk?” A felszólításban az igekötő az ige mögé kerül: „Áruld el a pontos időpontot!” A d előtt az l megmarad, második d-re nincs szükség.

A „Nem árulom el a meglepetést” mondatban ugyancsak külön áll az el. A tagadás megváltoztatta a szórendet; az igető magánhangzóinak hosszúsága ettől nem változik.

Az áruló kétféle szerepe

Az áruló lehet egy cselekvő jelzője: „könyveket áruló ember”. Önálló főnévként olyan személyre is utalhat, aki elárul valakit vagy egy ügyet. A pontos jelentést a mondatból ismerjük fel.

A hosszú ó mindkét szerepben megmarad. Az „áruló jel” vagy az „árulkodó részlet” pedig arra utalhat, hogy valami elárul egy körülményt. Ezek értelmezése sem dönthető el kizárólag a szóalakból.

Egy termékleírás ellenőrzése

„A bolt ilyen árút árúl” helyesen „A bolt ilyen árut árul”, ha az eladásra kínált termékről beszélünk. Mindkét szóban rövid u áll, de más a mondatbeli szerepük: az árut tárgy, az árul ige.

Áruló és árusító: a mondat dönti el a jelentést

A „könyveket áruló ember” kifejezésben az áruló folyamatos melléknévi igenév. A szó előtti könyveket megmutatja, mit kínál eladásra. A puszta „áruló” főnév egészen más, kedvezőtlen minősítés is lehet.

Ha önállóan nevezed meg a kereskedéssel foglalkozó személyt, az eladó vagy az árus egyértelműbb. A szókapcsolatban viszont a könyveket áruló szabályos: a tárgy és az igenév külön szó marad.