Jó szívvel, de jószívű: miért változik az írásmód?

Az ajánlásban két szó marad

• Jó szívvel adta kölcsön a szerszámot.
• Jó szívvel gondol vissza a közös munkára.
• Ezt a változatot jó szívvel tudom ajánlani.

„Jó szívvel ajánlom ezt az olvasmányt.” A jó és a szívvel különírandó. A kapcsolat azt fejezheti ki, hogy az ajánlás őszinte, szívesen adott. A „jószívvel” összevonást ebben a fordulatban javítani kell.

A jószívű egyetlen melléknév

A jószívű ember jellemzés: jóindulatú, segítőkész személyre utal. Az egybeírás mellett a szó végi ű-re is ügyelj. A jószívűség főnév szintén egy szó, és hosszú ű-t tartalmaz.

A szócsalád alakjait együtt érdemes megjegyezni: jó szívvel, jószívű, jószívűség. Nem lehet egyetlen mechanikus szóközszabállyal az összes alakot azonosra javítani.

Miért szívvel, két v-vel?

A szív főnév v-re végződik, ehhez kapcsolódik a -vel rag. A két v-t kiírjuk: szívvel. A szível ezzel szemben önálló ige, például „Nem szíveli a hangos zenét.” Az egy v-s alak itt más szót jelent.

A „jó szível ajánlom” ezért kétféle figyelmet kíván: a szóköz megfelelő, de a szívvel második v-je hiányzik. Az í ékezete egyik alakban sem hagyható el.

Jószívűen: egybeírjuk és megtartjuk az ű-t

A jószívűen a jószívű melléknév határozóragos alakja: „Jószívűen átengedte a helyét.” Az egybeírás és a hosszú ű ebben is megmarad. A „Jó szívvel adta át a helyét” hasonló helyzetet két külön szóval fejezhet ki.

A jószívű ember jellembeli tulajdonságot jelöl. A jó szívvel fordulat inkább az adott cselekvéshez való viszonyt fejezi ki. Egyetlen szívélyes gesztusból ezért nyelvi szempontból sem szükséges a személy egész jellemét minősítő mondatra áttérni.