Különírás és egybeírás
Jókedvű és jókedv: egybeírás, hosszú ó és ű
A jókedv és a jókedvű egybeírandó. A jókedvű ó-ja és szóvégi ű-je hosszú. A „jó a kedve” külön szavakból álló szerkezet. A fokhatározóval bővített „nagyon jó kedve van” kifejezésben is különírjuk a jó és kedve szót.
A cikk tartalma
A jókedvű egyetlen melléknév
„Jókedvű társaság érkezett.” A jelző egy szó, hosszú ó-val és hosszú ű-vel. A „jókedvü” alak végéről az ékezet hiányzik. A „jó kedvű” különírása a szokásos jelzői használatban nem megfelelő.
„Ma mindenki jókedvű.” A melléknév a mondat végén is ugyanúgy egybeírandó. A mondatbeli hely vagy a szó előtti „mindenki” nem változtatja meg az írásmódját.
Jókedve van, de jó a kedve
„Ma jókedve van.” Ebben a mondatban a „jókedv” toldalékos alakja szerepel. „Ma jó a kedve.” A második mondatban a névelő elválasztja a szavakat, így más mondatszerkezetet látunk.
A „nagyon jó kedve van” kifejezésben a fokhatározó a jó minősítést erősíti, és a „jó kedve” külön marad. A kétféle írásmódot ezért a teljes szerkezet alapján kell ellenőrizni; egyetlen rövid részlet könnyen félrevezethet.
A jó hangulatot ne bővítsd új állításokká
„A csapat jókedvű volt a találkozón.” Ez hangulatról szól. Nem állítja önmagában, hogy mindenki egyetértett, valamennyi feladat elkészült vagy az esemény minden szempontból sikeres volt.
Saját szerkesztési példa: „Jókedvűen beszélgettek, a döntést pedig a következő hétre halasztották.” A két közlés együtt is megáll. Átfogalmazáskor a jó hangulat mellett a döntés tényleges állapotát is meg kell tartani.